Egy élet eseményeit, egy ember teteit, egy tinédzser gondolatait írom le és mondom el.
Az élet nem attól szép, hogy mindenki tökéletes és minden egyszerű. Az élet attól lesz szép és varázslatos, hogy teli van apró csodákkal, értékekkel, miket észre kell venni az átlag embereknek is.
Egy tizenöt éves fogyatékkal élő lány vagyok. A halásom egész kiskorom óta rossz, de erre sokáig ráfogták az orvosok, hogy csak a középfültő gyulladások okozzák, de ez nem volt igaz. Így később kétszer műtöttek meg és kutacsokat helyeztek a fülembe. Mikor a kutacsok ki estek ismét észre vettük, hogy romlott a hallásom.
Testnevelés órai balesetek, magyar órákon nyelvtani rész nehézségei, a TV felhangosítása okozta anyukám kétségeit a halásommal kapcsolatban. Elmentünk az illetékes orvoshoz, ki nem talált semmi gyanúsat. Ez körül belül öt ével ezelőtt történt.
Majd mikor betöltöttem tizenharmadik életévem a hormonális átalakulások előtérbe jöttek, a hallásom egyiknapról a másikra teljesen megszűnt. Az akkori magyar tanárnőmnek gyanús volt, hogy a helyesírásom katasztrófa, így Bajára küldött el minket, hol az orvosok megállapították, hogy siket vagyok. Azóta is két hallókészülékkel élem az életem. De minden nap meg kell küzdenem azzal, hogy nem hallom a madárdalt, a zenét és nem hallom a híradásokat. Az idegen nyelvről fordított filmek és sorozatok nézése is nehézséget okozz, mert én tényleg azt „hallom”, amit szájról olvasok.
Igaz szájról nagyon szépen olvasok, mert ehhez szoktam hozzá és a beszédemen sem nagyon észre vehető. Talán esetleg azon, hogy hangosan beszélek a családom és a barátaim szerint, és olykor hadarok.
Nem szoktam felfogatni a hajam csak otthon, mert nem szeretném, ha mindenkinek nyilván való lenne a hátrányom. Nem szeretek róla beszélni sem, mert nem volt könnyű elfogadni és mássokkal megértetni, hogy pontosan mitől siketültem meg, mert pontosan én és az orvosok sem tudják. Találgatás az élet.
Az általános iskolai tanulmányimat sikerült jó átlaggal elvégezni. Bár nem speciális iskolába, hanem olyan iskolába jártam, hol nem voltak szervi fogyatékkal élő diákok. Rendszeresen szerepeltem iskolai műsorokban. Versenyeken indultam, melyeken általában szép eredményeket értem el. Tagja voltam a Diák Önkormányzatnak és szinte mindenkivel jól kijöttem a tanulók és a tanárok körében.
Tavaly ballagtam el az általános iskolából. A jelentkezési lapjaimat ismét nem speciális iskolákba adtam be. De sikerült, és felvettek az általam elsőnek megjelölt helyre. Akkor elhatároztam, hogy soha nem adom fel, amit egyszer eltervezek, mert lehet, hogy én leszek egy másik ember példa képe úgy, mint nekem az édesanyám.
Kiskorom óta állatorvos szeretnék lenni. Tudom, hogy nem lesz könnyű, már azért sem, mert siket vagyok és lehet, hogy emiatt lesznek akadályozó tényezők, de nem fogom fel adni. Én is megérdemlem azt, hogy azt tegyem, amit szeretek, és amihez értek.
Én csak mosolyogni tudok, mert többnek érzem magam. Azért mert én tudok valamit, amit az átlag emberek nem. Tudom értékelni az apró örömöket, a felszínek mögött rejtőző csodákat. Az élet szépségét, az élet akadályainak jelentőségét. Tudom értékelni az életet. Ez a különleges képesség csak a fogyatékkal élő embereknek adatik meg. Ettől tudunk mosolyogni és a lehetetlen helyzetekben is azt mondani: „Jól vagyok”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése