Mi siket emberek nyelvi és kulturális kisebbségként tekintünk magunkra - az egész világon. Ezért törekszünk szerte a világon szervezetekbe tömörülve arra hogy a siket embereknek ugyanolyan jogaik legyenek, mint a többi állampolgárnak.
A jelnyelvet ugyanúgy használjuk, mint a halló emberek a beszélt nyelvet. Tehát a jelnyelv a legtöbb siket ember elsődleges nyelve, siket szülők esetében az anyanyelve.. Lehetőséget ad arra, hogy a siket emberek is ki tudják fejezni magukat és fejleszteni tudják a lehetőségeiket úgy, ahogy azt a beszélt nyelvvel nem lennének képesek maradéktalanul megvalósítani.
A jelnyelv a siket közösségben, a siket emberek közötti kölcsönhatás által született és fejlődött ki. A nyelvészeti tanulmányok szerint a jelnyelv megfelel a nyelvre vonatkozó összes követelménynek. A magyar jelnyelv épp olyan értékes nyelv, mint a magyar, szlovák, cigány, vagy bármelyik más beszélt nyelv a világon.
A jelnyelv egy teljesen önálló kommunikációs rendszer, amely független a környezet hangzó nyelvétől. Egy jelnyelvi egység (jel) komplett jelentést hordoz (nem pedig betűt v. hangot idéz fel). Kiegészítő kódként létezik ugyan az ujjábécé és a fonomimikai ábécé, de ez csupán nevek, betűhalmazok, esetleg ismeretlen kifejezések visszaadására szolgál. Elvileg lehetséges, de nem szerencsés a gesztikuláris és a hangzó nyelvi kód párhuzamos használata (jelelt nyelv, jelelt magyar nyelv) mert valamelyik vagy mindkét rendszeren erőszakot teszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése